Irritábilis bél (colon) szindróma (IBS)
Az allergiák után a második leggyakoribb betegségcsoport az általunk kezelt betegek körében az emésztőrendszeri működési zavarok tünetegyüttese. Az irritábilis bél szindróma (IBS) a szakirodalom szerint az egész bélcsatornát érintő működési zavar, aminek uralkodó tünete a hasi fájdalom, a székrekedés vagy a hasmenés, és az étkezések utáni puffadás, amit általában stressz, vagy étel fogyasztása vált ki. A szokványos orvosi vizsgálatokkal szervi eltérés nem mutatható ki, illetve valódi ételallergia és enzim-hiány nem áll a tünetek hátterében. Okát nem tudják, ezért kezelése tüneti. A beteg panaszai változatlanok maradnak, azaz meggyógyítani nem lehet. Gabona-rostban dús étrend és az emésztést javító, görcsoldó gyógyszerek alkalmazása mellett igen gyakran nyugtatók szedésére is kényszerülnek az ilyen betegek. Ezzel szemben a biofizikai orvoslás új ismeretekkel egészíti ki a betegség diagnosztikáját és új lehetőséggel a gyógyíthatóságát. Az új megközelítés szerint a betegség kialakulásában 3 tényező szerepet játszik főszerepet: 1. A bélflóra egyensúly zavarát okozó, egyébként békésen éldegélő bélgombák (elsősorban az élesztőgomba, azaz a Candida albicans) túlzott mértékű elszaporodása az emésztőrendszerben. Ez az állapot nem betegség, és megtévesztő lehet, hogy a bélgombák kitenyésztése a különböző testváladékokból, illetve immunológiai reakciókkal történő kimutatása a vérből következetesen és egyértelműen nem lehetséges - ezért nem akar tudomást venni az orvostudomány ennek az állapotnak a létezéséről. Így aztán nem is tudja elejét venni az ebből az egyensúlyzavarból kiinduló igen sok betegség kialakulásának. 2. A túlterhelt immunrendszer megnyilvánulásaként a szervezet (elsőként a tápcsatorna) kóros reakciója, túlérzékenysége a mindennapi élelmiszereinkkel szemben - ezek mindig a fő táplálékaink közül kerülnek ki, mint azt később látni fogjuk. 3. A betegség keletkezésében, méginkább fellángolásában a mindennapos stressz halmozódása is fontos, különösen az érzékeny idegrendszerű és lelkületű egyének esetében. Saját tapasztalataim és más, hasonlóan gondolkodó kollégák észrevételei szerint a diagnózisra a következők hívják fel a figyelmet: A/ Az életünk során sűrűn előforduló hajlamosító tényezők: - tartós, vagy gyakori antibiotikum szedés (indokolatlan a vírusfertőzésre történő alkalmazása!) - fogamzásgátló szedése (különösen az ösztrogén túlsúlyosaké) - szteroidok alkalmazása (gondoljunk az allergiás eredetű betegségek kezelésére) - amalgámmal tömött fogak (az amalgám higanya kioldódva pusztítja a bélflóra hasznos baktériumait) - a finomított szénhidrátok (cukor, liszt) túlzott fogyasztása táplálja a bélgombákat, növeli azok számát - a gabonarostban és tiszta folyadékban szegény étrend egyébként is szorulásra hajlamosít - ecetes, savasító ételek, szénsavas italok, rossz ételtársítások kedvező pH-t biztosítanak a gombák szaporodására - tartós stressz (munkahelyi, családi gondok, szeretethiány) B/ A szervi eltérés nélküli jellegzetes tünetek: Emésztőrendszeri tünetek: - puffadással járó hasi fájdalmak, lepedékes nyelv - székrekedés, később hasmenés Általános tünetek: - indokolatlan (más ismert tényezővel nem magyarázható) fáradékonyság - hajlam a depresszióra, hangulatváltozásra - hormonzavarok - immungyengeség - súlyproblémák (túlsúly, vagy fogyás) Más szerveket érintő tünetek: - izom- és izületi fájdalmak - bőr-, köröm gombásodás, száraz bőr, korpásodás, hajhullás - kiújuló hüvely- és hólyaggyulladások - fájdalmas menstruáció - fejfájás, migrén Mivel az ilyenkor elvégzett részletes orvosi kivizsgálás szervi eltérést rendszerint nem mutat, ezért a továbbra is panaszkodó páciens állapotát pszichés eredetűnek nyilvánítják és nyugtatókkal, szorongásoldókkal látják el, ami persze semmit sem old meg, sőt! A bél belsejében létrejött kedvezőtlen változások hatására csökken a vékonybél „B" és „K" vitamin termelése - ezen alapulhat az idegrendszer hibás működése és a vérzékenységre való hajlam fokozódása. A felszívódási zavarok következtében mással nem magyarázható tápanyaghiányok (pl. vas-hiányos vérszegénység, kalcium-hiányon alapuló görcskészség-fokozódás, stb...) állnak elő. A legnagyobb baj azonban az egész szervezet védekező képességének legyengülése. A káros folyamatok együtt járnak a bél falában elhelyezkedő, immunsejt és immunfehérje termelő szervecskék működésének romlásával, amelyek pedig az immunvédelem 8o %-át adják! Így nem csoda, ha fogékonnyá válunk az allergiára, asztmára, reumára, ekcémára, pszoriázisra, vagy megnő a hajlam a fertőzésekre, sőt a daganatra is. Talán ez eléggé felhívja a figyelemet arra, hogy a bélrendszernek ezt a látszólag bagatell működési eltérését érdemes komolyan vennünk. Ha nem segítünk ezt az állapotot rendbe hozni, könnyen lehet, hogy az IBS talaján vakbél-, epehólyag-, vagy hasnyálmirigy gyulladás alakul ki, amit esetleg csak műtéttel lehet megoldani. Talán még ennél is rosszabb, ha az állapot vérző bélgyulladássá (a vastagbélen: kolitisz, a vékonybélben: Cróhn-betegség) fajul. Ezek már sokkal súlyosabb, ún. autóimmun betegségek és a beteg életét is veszélyeztethetik.. Néhány érdekesség az IBS betegséggel kapcsolatban. A nők két és félszer gyakrabban szenvednek az említett betegségtől - ennek oka részben a női hormonokban (lásd a panaszok súlyosbodását a menzesz előtti napokban), de méginkább a nők által sokszor olyan könnyen választott fogamzásgátló tablettákban keresendő! Az antibébi tabletták nem kívánt hatásai között a tankönyvek és a gyógyszergyártók ezt nem ismertetik (valószínű, hogy nincs is tudomásuk róla), én magam azonban azok számára, akiknek a kívánt 2-3 gyermekük megszületett már nem szívesen javaslok fogamzásgátló tablettát, mégpedig az alattomos bélflóra-és immunkárosító hatása miatt. Az IBS többnyire felnőttkori jelenség, de azt tapasztalom, hogy egyre gyakoribb fiatal- és gyermekkorban is. Ezért elsősorban a helytelen táplálkozási szokások (az édes ételek és italok túlzott fogyasztása) - de nem utolsó sorban az ismerethiány tehetők felelőssé. Maga az IBS betegség gyakran kezdődik egy egyszerű gyomorrontással, vagy antibiotikum-kúrát követő hasmenéssel. A jelenség aztán egyre sűrűbben ismétlődik. Mint nőgyógyász gyakran tapasztalom, hogy a kollégák könnyen állapítanak meg bal oldali petefészek gyulladást még a terhességen át nem esett fiatal lányokon is, nem tudván, hogy a diagnózis alapjául szolgáló bal oldali fájdalom a vizsgálatkor nem más mint a vizsgáló kezek közé kerülő irritábilis (sygma) vastagbél szakasz érzékenysége. Az erre „rutinszerűen" adott antibiotikum a hasznos bélbaktériumok pusztításával csak súlyosbítja a bélflóra egyensúly zavarát és magát az irritábilis bél szindrómát. További kuriózumként megjegyezzük, hogy az IBS esetén - különösen, ha a bélgombák száma nem kívánt módon megnő - gyakran tapasztalható a vér koleszterinszintjének megemelkedése! Furcsa módon akkor is észleljük ezt a jelenséget, ha valaki a legjobb tudása szerint kerüli a magas koleszterin tartalmú ételeket. Ez azzal magyarázható, hogy a koleszterin anyagcseréje a kóros bélflóra hatására megváltozik. További bizonyíték, hogy a bélflóra egyensúly helyreállása következtében nemcsak az IBS gyógyul, hanem az addig magas koleszterin-szint is normalizálódik. A betegség kialakulását, lefolyását és kimenetelét - mint minden más esetben, itt is - a betegséget okozó tényező (kórokozó) és a szervezet védekezőképességének kölcsönös „erőviszonya" határozza meg. Így aztán hogy a számtalan környezeti, testi-lelki hatásra meggyengült immunrendszer engedi-e meg, hogy a bélgombák elszaporodjanak, vagy a kelleténél több gomba toxikus, allergén és hormonszerű anyagai okozzák-e az immungyengeséget és a különböző testi-lelki tüneteket, azt eldöntenünk nagyon nehéz. Az azonban tény, hogy létezik egy az utóbbi években egyre gyakrabban előforduló, a szokványos orvosi módszerekkel nehezen kimutatható, szervi eltérést nem okozó, az emberek egy részének életét mégis megkeserítő, főleg az emésztőrendszert érintő tünetegyüttes. Nevezhetjük irritábilis bél szindrómának, bélflóra egyensúly zavarnak (diszbiózisnak), vagy krónikus candidiázisnak is, kórismézése és kezelése azonban az eddig ismert orvosi módszerekkel nem megoldott. Mivel a betegség hátterében (mint az fentiekből látható akár okként, akár okozati tényezőként) részben az immunrendszer, részben a hormonális és idegrendszer működés zavarai, másrészt pedig a pszichés tényezők állnak, ezért mind a diagnosztikában, mind pedig az eredményes kezelésben elsődleges szerepet játszik az említett hibás funkciók kimutatására és korrigálására kiválóan alkalmas, a biofizikai orvoslás egyik kiváló eszköze, az Integrált Biológiai Szabályozó Rendszer, más néven az IBR-SYSTEM® diagnosztikus és terápiás készülék. Az okok megállapítását megkönnyíti a készülék elektro-akupunktúrás elven alapuló diagnosztikai része, amely méri a szervezetnek a vizsgálandó anyagokra, vagy kórokozóra adott azonnali elektromos paraméter-változásait. Ennek segítségével többek között megállapítható a szervezet rejtett táplálékallergiája, valamint a candida élesztőgomba jelenléte - mindez fájdalmatlan, vértelen eljárás és jóval érzékenyebb és veszélytelenebb, mint az ismert allergia vizsgálatok. A kivizsgálás során a következő eredményeket jellemzőek a betegségre: A szervezet energia-háztartásában jellegzetes hiányállapotok mérhetők főleg az emésztőrendszer, a méregtelenítő- és nyirokszervek és az ezeket szabályozó idegrendszer, hormonrendszer működését reprezentáló akupunktúrás pontokon. Ezek a még látszólag egészséges, normális labor leletekkel rendelkező, de már betegségtüneteket produkáló egyéneken, azaz az IBS-ben szenvedőkön is jól mérhető kórjelző tünetek. Szinte minden esetben jelen van valamelyik fő élelmiszerre (tej, tojás, búza, cukor...) mutatott fokozott érzékenység, sokszor anélkül, hogy a betegnek az allergológusnál pozitív bőrpróbája lenne. Ugyanakkor ebben a betegségcsoportban kivétel nélkül pozitív a candida EAP teszt. Szintén jellemző a vizelet pH savi irányba való eltolódása, a szervezetben zajló kedvezőtlen emésztési és anyagcsere folyamatok legjobb indikátoraként. A kezelés összetett. Enyhe esetben az ismert (elsősorban a finomított szénhidrátban szegény, rostban és folyadékban dús, lúgosító) candida étrend is segíthet, ám az esetek többségében szükség van a bélflóra egyensúlyának szisztematikus, hozzáértő visszaállítása mellett a rejtett táplálékallergiák kioltására, az immunrendszer megerősítésére és a szervezet megbomlott hormonális, idegrendszeri és pszichés önszabályozó mechanizmusainak helyreállítására. Minderre már csak a legfejlettebb mikro-elektronikai berendezések és azok kezelőinek tudása képes. Valójában az élő szervezetben az eddig ismeretlen és vizsgálhatatlan, a biokémiai folyamatokat kísérő és irányító, extrém gyenge elektromos és mágneses változások terápiás befolyásolásáról van itt szó - és ez a gyógyítás történetében eddig egyedülállóan új, mellékhatás mentes módszer. Ettől különösen hatásos ez a módszer, aminek segítségével az IBS-ben szenvedő betegeink mintegy 8o százalékát meg tudjuk gyógyítani, ezzel egyúttal meg is előzhetjük az fent említett sokféle betegség nagy részét. A kezelés sikerességét nem csak a panaszok megszűnése jelzi, hanem a kontroll mérések során megszűnnek a korábban észlelt kóros érzékenységi reakciók az élelmiszerekre, a candida teszt negatívvá válik. Az előzetesen látott energetikai alulműködések normalizálódnak és a szervek addigi energetikai diszharmóniája rendeződik. A beavatkozás finoman helyreállítja a szervezet önszabályozó- és öngyógyító mechanizmusait, és ha a beteg közben megtanulta tőlünk a szükséges életmódbeli változtatásokat és innentől hajlandó rendszeresen kontrolláltatni állapotát ezzel az új módszerrel, akkor jó esélye van, hogy panaszai ki se újuljanak, szellemi és testi egészségét megőrizze és harmóniában éljen önmagával és környezetével. Mert az IBR-SYSTEM® -mel nemcsak gyógyulni lehetséges, hanem az egészséges jövőt megalapozni is! 2oo3 március Dr. Ördög János |